Rólam

134Meggyőződésem, hogy a saját utamon vagyok. Nagyon jól érzem magam attól, hogy segíthetek a hozzám forduló felnőtteken, fiatalokon, gyerekeken. Hogy utat mutathatok egy kilátástalannak tűnő helyzetben, és minden olyan problémában segíthessek, aminek negatív érzelmi hatása van.

Nagyon régóta tapasztaltam, hogy az emberek egy két szó után teljesen ismeretlenül is megnyílnak, és olyan dolgokat mondanak el, és kérdeznek, ami nem igazán szokványos. Tanácsot kértek, hosszan panaszkodtak, szívesen beszélgettek. Nem zavart, jól éreztem magam a beszélgetések során. Ami a legjobban feltűnt, hogy a legzárkózottabb emberekkel is pillanatok alatt hosszan tartó barátságos beszélgetések alakultak ki. A kommunikáció az életünk része, lehet felemelő, lehet pusztító. Nem mindegy hogy melyikben van részünk.

A természetgyógyászat mindig érdekelt. Hittem abban, és hiszem ma is, hogy az ember egy csodálatos teremtése a létezésnek, ezért egyensúlyban, kellene, hogy éljen. Meg kell találni az élet értelmét, az pedig, a feltétel nélküli szeretetben rejlik, először is önmagunkkal szemben.  A természet gondoskodik rólunk, ha szeretnénk, és nyitottak vagyunk rá. Szeretettel várok mindenkit, aki szeretné, hogy élete, érzése, és jövője pozitív irányt vegyen.

A Zhineng Chikung áll a legközelebb a szívemhez, mert a leghatékonyabb gyógyító, egészségmegőrző, és spirituális rendszer.

036Mikor a Zhineng Chikungot gyakoroljuk, akkor mindig, mindhárom szinten gyakoroljunk:

Fizikai szinten, hogy testünk egészséges, rugalmas legyen, a betegségek, a  problémák megszűnjenek.

Tudati szinten, hogy világosan gondolkodjunk, a bölcsesség és a szeretet kiteljesedjen

A Chi szintjén, hogy a fenti célokat elérjük, hiszen gyakorlással az Élet „Üzemanyagát”szerezzük, meg.

Haladó szinten pedig, egész életünket mindhárom szinten tudatosan éljük!

...www.ZHINENGCHIKUNG.hu

RENDELŐM, ahova várom, várlak  szeretettel…