
Ahogy én látom!
Sokan azért nem kérnek segítséget, ha gondjuk van, mert úgy gondolják minek elmenni valakihez, akivel csak beszélgetni kell? Mi értelme ennek? Beszélgetni otthon is, a barátaimmal is, bárhol is tudok. Valahogy mégsem változik semmi a jó irányba. Kérdem én, életünkben a legnagyobb bántalmakat nem a szavak vagy azok hiánya okozza? Miért rágódunk még azokon a szavakon, amiket valaki 10-20 éve mondott nekünk, ha egyszer nincs jelentősége?
Megfordítva a logikát, ha szavakkal lehet ártani, akkor segíteni is lehet. Zsuzsa pontosan ezt csinálja, szavakkal segít, mély, nagy horderejű szavakkal, amit csak akkor ért meg az ember, amikor ott ül és elmondja, amit a lelke legmélyében rejtett el, néha még saját maga elől is. Ezekből az elrejtett dolgokból csíráznak ki azok a gazok, melyek lelkünk, és egy idő elteltével testünk, gyönyörű kertjét is elárasztják. Zsuzsa nem csak a szárát vágja el ezen gyomoknak, hanem segít, hogy gyökerestül kitéphessük azokat. Igen, "csak" segít, mert a munkát mi végezzük. Segí,t és közben megtanuljuk, hogyan is vigyázzunk a kertünkre, hogy többé a gyomot, már a legfrissebb hajtásnál felismerve, az ártó szándékú burjánzásokat megelőzve, azonnal reagálva kiirthassuk . Jó "kertészkedést" kívánok mindenkinek. –
Bernadett- 2016 November