Nándi

Kedves Zsuzsa!

Férfi létemre először furcsának találtam, mikor egy ismerősöm ajánlotta, hogy menjek el hozzád, lelki kezelésre. Szerintem a legjobb döntést hoztam azzal, hogy belevágtam. Olyan komoly problémákkal küzdöttem, hogy nem is tudom, most hol tartanék, ha akkor mi nem találkozunk. Ebből néhányat említve,

Most már tudom, hogy nagyon érzékeny érzelmi beállítottsággal születtem, ezért kisfiúként nagyon összetört a szüleim válása, majd ezt követte egy eltorzult énkép, majd súlyos iskolai megaláztatások, mélyreható csalódások, összeomlás lelkileg, agresszió, és gyógyszerek. Nem találtam kiutat ebből a helyzetből, addig,  míg  nem találkoztunk. Már az első alkalom után jobban éreztem magam, mivel elkezdtük feldolgozni a megélt traumákat. A múltam már csak az emlékeimben van meg, nem vált ki érzelmet, nem ragad magával, nincs tőle rossz hangulatom. Azóta sokkal jobban érzem magam, a  bőrömben, sikeres, céltudatos vagyok. Ebben a stresszes világban nagyon nehéz kiegyensúlyozottnak lenni, de már elég jól tudom kezelni az események érzelmi hatásait.    Olyan dolgokra kaptam válaszokat, amire nem is gondoltam volna.  1,5 órát szoktam ezért utazni, de megéri…             

Mindenkinek csak ajánlani tudom.   Nándi     2017 Április