
Dr. H. Éva
Kedves Zsuzsa!
Alapjaiban és gyökereiben változott meg az életem attól, hogy Rád találtam!
Mindig kerestem egy olyan embert, aki segít a bennem dúló szélsőséges érzelmi viharokat, egyensúlyba hozni. Nagyon sok terhet vettem magamra. Férjem, és két helyes nagy fiam van. A családon belül, mindent kézben akartam tartani, a munkámmal járó kötelezettségeket túlteljesítettem, és közben meg akartam, menteni, gyógyítani mindenkit. Nagyon sok energiát fektettem bele, közben elvesztettem a figyelmemet magamról. Meg akartam felelni apának, anyának, a családomnak, a világnak. Ezt mind, az elismerésért, az ölelésért, a szeretetért, ami gyerekkoromban elmaradt.
Általad jöttem rá, hogy mi zajlik bennem, hova vezethető vissza, s hogyan kell megoldani. Már értem, hogy mit miért tettem. Fontos volt megértenem, hogy az életemben a legfontosabb én vagyok, magamnak kell megfelelnem, mert az én pozitív változásom, érzelmi egyensúlyom megjelenik a környezetemben. Megtapasztaltam, hogy ha bennem egyensúly, lelki béke van, erőfeszítés nélkül jól mennek a dolgok. A család a tükör, amiben látom a visszacsatolást, a pozitív változást. . A segítségeddel minden nagyon jól sikerült.
A félelmeim, szorongásaim, szűntek meg azáltal, hogy elindultam ezen az úton. Megtanítottál arra, hogyan áljak hozzá, hogyan kezeljem, a stresszhelyzeteket, hogyan engedjem el a kötődéseket, amik blokkoltak.
Biztonsággal tölt el, hogy van kihez fordulni, ha bármikor segítségre, útmutatásra van szükségünk, hogy továbbra is ilyen szépen és nyugalomban éljünk. Te vagy a családunk Kineziológusa.
Külön, nagyon hálás vagyok, hogy a fiaim is a bizalmukba fogadtak, s érzelmi állapotukat, egyensúlyba hoztad. Nekem is könnyebb volt velük ettől, nem okoztak gondot tinédzserként. Az egyik fiam érzékenyebben született, ezért jobban szüksége volt arra, hogy segítsd őt az érzelmi fejlődésében. Ez nagyon jól sikerült. A gyermekem olyan fejlődésen ment keresztül, amihez egy élet is kevés lenne! Minden túlzás, és elfogultság nélkül. Köszönök mindent!
2017. 04.